• Az adventi angyalok

     

     

    Nem mindegy, hogy melyik vasárnap milyen színű gyertyát gyújtunk meg.

     

     

    Az első vasárnap a kék gyertyáé, a második a pirosé, a harmadik a fehéré, és a negyedik a liláé. Hogy miért? 

     

     

    Az első vasárnap angyala: Kép


    Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, túlságosan el van foglalva mással. De, azok, akik jól figyelnek, meghallhatják a hangját. "Figyeljetek! Isten nagy örömöt készít nektek. Isten fia eljön a Földre, hogy új erőt adjon az embereknek, hogy fényt és szeretetet hozzon minden ember szívébe. Készüljetek a fogadására". - Ma van a napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt. (Az Isten szót nyugodtan helyettesítsd be mással, ha ez így sok neked, pl. égiek, Univerzum, stb. Nekem is sok időbe telt, míg elfogadtam.)

     

     

    A második vasárnap angyala: Kép


    A második vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyből, kezében egy aranyserleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal végigmegy a világ összes házán, és valami keres. Mit keres? Tiszta szeretetet mindenember szívében. És ezt teszi majd bele a serlegébe, és viszi majd vissza a mennybe. És ott mindazok, akik a mennyben élnek, az angyalok, és akik meghaltak, fogják ezt a szeretetet, és fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

     

     

    A harmadik vasárnap angyala: Kép


    Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. Így, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívükben. De ezt nem láthatja minden ember. Csak az angyalok látják, s azok, akiknek szintén ott van a szemében ez a fény. És csak ha ott van a szemükben ez a fény, akkor mehetünk el a karácsonyi gyermekhez és láthatjuk meg őt.

     

     

    A negyedik vasárnap angyala:Kép


    A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal

    jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, s közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, s jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli, mely a karácsonyi gyermekről és Isten birodalmáról szól, mely eljő majd a Földön. Sok kis angyal kíséri a nagy angyalt, együtt énekelnek és örvendeznek a mennyben. Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, s maga a Föld is figyel.

     

     

     

    « »

  • Comments

    No comments yet

    Suivre le flux RSS des commentaires


    Add comment

    Name / User name:

    E-mail (optional):

    Website (optional):

    Comment:



Másolást tiltó kódok !! Ez van fent az Eklablog Nickyheart oldalon! 1./ 2./ 3./ 4./ 5./ 6./